Rendezvény animáció

Újragondoltuk a rendezvényszervezés fogalmát. Számunkra nem elég a programszervezés. A programok kitalálása mellett gondoskodunk arról is, hogy aki eljött, biztosan részt vegyen minden programban, amiben csak tud. Animátoraink saját játékaikra toborozzák a jelentkezőket, s ha kell, segítenek az eligazodásban. Spontán beszélgetés közben a nap fő programjait is “hirdetik”, ha kérdés merül fel bármivel kapcsolatban, tudnak felelni, vagy tudják, kihez kell fordulni.

Rendezvény típusaink:

Családi napok: Napjainkban ismét egyre nagyobb hangsúly kerül a családbarát programokra, amiben cégünk kiemelkedően sikeres! Többféle kidolgozott tematikáink közül biztosan megtalálod a Neked tetszőt.

Rendezvényanimáció

Néhány program elem ízelítőképp:

Dolgozói délutánok: kis átmenet a csapatépítés és „a közösség hangulatjavítása kirándulás között”, mert itt garantált őrültködéssel mindenki egyenlő lesz egy idő után.

Ezeket a programokat mindig az adott társaságra szabjuk.

Csapatépítés: mi magunk is csapat vagyunk, így jól tudjuk, ahhoz, hogy a teljesítményünk mindig az elvártat hozza, folyamatosan tennünk kell. Bizony olykor előfordul, hogy belefásulunk a hétköznapokba. Magunkon és már több helyen is bevált játékaink amellett, hogy segítenek oldani az esetleges feszültségeket, jó pár tanulsággal is szolgálnak a nap folyamán.

Csapatépítés_1

Ünnepi programok: Felelőtlen, és marketing szempontjából halálos lenne kihagyni az ünnepek kínálta lehetőségeket. Egyértelmű, hogy a kiemelt eseményekre is fel vagyunk készülve:

Céges Party-k: Legyen kisebb, vagy hatalmas, a hangulat mindig a tetőfokára hág. Kérés esetén segítünk a toborzásban is. Számunkra is fontos, hogy minden dolgozó eljöjjön és kirúgjon a hámból. Lehet bármi, színházi előadás, tánctanítás, karaoke, tehetségkutató házon belül, minden adott. S ha nincs kedved éjszakáig nézegetni, mi legyen a meglepetés a dolgozóknak, ne várd meg, míg kifolyik a szemed. Mi összegyűjtjük a lehetőségeket, csak választanod kell.

Rendezvénytámogatás:

Számunkra fontos, hogy mindenben segítségére legyünk partnereinknek, ezért számos partnerünk áll rendelkezésre a különleges kérések teljesítéséhez:

DJ

Kreatív Kávészünet:

Itt az ideje, hogy a szendvicsek, aprósütemények, üdítők, kávék világa mellett, mással is találkozzon, aki egy konferencián részt vesz. A hosszú előadások után jól esik a felfrissülés. A sok ülés után szükség van egy kis mozgás, de vajon pár derékkörzés valóban elegendő?

A könyöklők között elmorzsolt pogácsa és felhörpintett kávé mennyire tölti fel a biológiai elemeket? Biztos nem annyira,mint egy vidám játék izgalma, ami pár perc alatt felpörgeti a testet és a lelket!

Velünk bátran szórakozhatsz!